Kovács Réka
családanya, közkapcsolati szakember, civil szervezeti vezető
A több szerep közül, amit az élet hozott nekem, az anyaság központi helyen áll. Mivel viszonylag fiatalon váltam édesanyává, egyszerre lettem felnőtt és tanultam bele az anyai szerepbe. A gyerekeim megszületésével a közösség keresés és kapcsolódás igény erős volt bennem, ezért hoztuk létre aktív, tenni akaró marosvásárhelyi édesanyákkal a VÉDEM - Vásárhelyi Édesanyák Egyesületét, amelynek vízióját úgy fogalmaztuk meg, hogy legyen jó Marosvásárhelyen családosnak lenni! Ezen civil szervezet közössége és a szakemberek, akikkel dolgoztunk évekig formálták a szülőséggel kapcsolatos szemléletemet. A három gyerekem révén már 17 éve tapasztalom ennek a szerepnek a mélységeit és magasságait, a családi lét mindennapjai és ünnepei alakítják az anyasággal kapcsolatos meglátásaimat. A gyereknevelés és az oktatás a szívügyem, annyira, hogy a marosvásárhelyi Waldorf Iskola alapító tagjai közé is tartozom. Mindkét kezdeményezés közössége és léte meghatározó az életemben és az anyaságomban.